Tagyon a Balaton-felvidékbe ékelődő, a Nivegy- völgy déli bejáratát őrző kisközség.
A Balaton-parttól, Zánkától csupán 3 km távolságra fekszik.
Nyugatról a 339 m méter magas Hangyás- tető védi, gondosan művelt szőlők és borókás legelők övezik.
Határának nagy része a Balaton-felvidéki Nemzeti park területére esik.
A látogató ide érkezve csodálatos panorámával és szorgalmas emberek kétkezi munkáját dicsérő,
gondozott szőlőültetvényekkel találkozik.
A felejthetetlen látványhoz társul a tiszta levegő,
melyet a dombokat borító erdőség biztosít a túrázni vágyóknak.
A község történeti emlékeit kutatva az 1292-ből származó iratokban lelhető fel a neve, melyet - egyes források szerint - hajdani birtokosának nevéről kapott.
A veszprémi püspök jogát Tagyonra I. Károly király 1317-ben ismerte el.
Ettől kezdve a püspökség lett a település fő birtokosa és azt a sümegi uradalomból vezette az 1848-as jobbágy-felszabadításig.
A püspökség mellett a Gyulaffy és Pongrác család nevével találkozunk, mint birtokosokkal.
1531-től 1720-ig a település lakatlan, illetve egy-két jobbágy-család élt itt. Ezen időszak alatt kétszer feldúlta és lerombolta a török a községet. A falu lakói zömmel jobbágyok és zsellérek, nemesi családok az írásokban a XVIII. századtól találhatók.
A falu határa gyenge minőségű szántó, legelője a családok szükségleteinek megfelelő állat tartására kevés.
Az egyedüli megélhetést a szőlőhegy biztosította, amelynek jó minőségű borát az uradalmi kocsmában tudták kimérni.
Az őstermelők mellett 1750-től iparosok is élnek: 1 varga, 1 takács, 1 ács és 5 molnár.
A faluban három malom, egy kocsma és egy szatócsbolt üzemelt.
Iskolája egy tantermes, felekezeti iskola, melyben egy tanító oktatott.
A község lakossága zömében katolikus vallású, római katolikus templomát 1764-ben építtette az uradalom.
Az egyházat már 1333-ban említik a pápai tized-jegyzékek.
1550-ben még helyben van a plébánosa, 1754-től Balatoncsicsó fíliája.
Tagyon község eddigi történetében a legnagyobb lélekszámot 1829-ben és 1949-ben jegyezték fel,
lakosainak száma az említett két évben egyaránt 240 fő volt. 1950-től a lakosság rohamosan csökkent, jelenleg 100 fő.
A falu XX. századi fejlődésében jelentős mérföldkő volt az utak, a víz- és villany-hálózat kialakítása, majd a 90-es évek végén a telefon és gázvezeték-rendszer kiépítése.
Az 1980-as évek elejétől Tagyon-hegyen is megtörtént az út és villanyhálózat kialakítása.
Napjaink feladata a vezetékes ivó-vízrendszer megépítése,
mely elősegíti a szőlészet-borászatot, majdani bor-utak kialakítását.
Az elmúlt évszázadokhoz hasonlóan ma is a szőlészet-borászat adja a lakosság fő megélhetését és mellette a fellendülő falusi turizmus kínál lehetőségeket.
A pajzsmező felső részében a két domb között meghúzódó egytornyú templom a katolikus lakosságú falu földrajzi elhelyezkedésére,
a Balaton-felvidék változatos domborzati viszonyaira is utal, míg a pajzsderékon keresztülfutó hullámos ezüst pólya
az ugyancsak környezetformáló, és a falu életére a földrajzi közelsége miatt hatást gyakorló Balaton
vizét jeleníti meg a heraldika nyelvén.
A magyarországi községi címerek szinte elengedhetetlen részének tekintett, a mezőgazdasági tevékenység valamely ágára utaló növény, vagy eszköz megjelenítése természetesen Tagyon címerében is helyet kapott.
A már említett Balaton-felvidéki elhelyezkedés szinte velejárója szőlőtermesztés és borászat, amelyre a pajzs alsó részében, zöld mezőben elhelyezett arany szőlőfürt és oltókés utal, kiegészülve a földművelés elengedhetetlen kellékével, az ekevassal.
Tagyon címerének heraldikai leírása a következő:
Egyenes állású, hullámos ezüst sávval két részre osztott csücskös talpú pajzs, melynek felső, kék színű mezejében, két zöld színű lomb között elhelyezett ezüst egytornyú templom áll, alsó, zöld színű mezejében pedig arany szőlőfürtöt közrefogó, szintén arany ekevas és oltókés látható. A címer szorosan vett fogalmához ugyan nem tartozik, de kiegészítő elemként alkalmazható a pajzs alatt elhelyezkedő devise (jelmondat), amely zöld színű hullámos szalagon mutatja a település nevét, arany betűkkel.